Generali Biztosító

Magyarország legpatinásabb biztosítója. Joggal mondható, mert a hazai piacon a legrégebben van jelen. Már 1832-ben működött pesten és rövid időn belül országos hálózatot is magáénak tudhatott. Már az 1800-as években értékesítettek életbiztosításokat, így már a múlt században tudatossá vált, a vagyonbiztosítások mellett az életbiztosításoknak a jelentősége is. Olyan üzletkötőkkel büszkélkedhettek, mint Jókai Mór aki 7 éven keresztül ténykedett a biztosító munkatársaként. A XX. században a háború utáni államosítás, mint minden külföldi biztosítót a Generalit is sújtotta, így ezen időszak alatt kénytelenek voltak kivonulni az országból. 1989-ben került a Generali újból a hazai biztosítási piacra. Előbb az Állami Biztosítóval, majd később a Providencia Biztosítóval fuzionált. A felvásárolások, fúziók és a piac feltárásának következménye az igen stabil háttér. A Generali Biztosító alaptőkéje 4,5 milliárd Ft.

A Generali üzletpolitikája mindvégig az ügyfélközpontúság. Ennek elérése érdekében folyamatosan arra törekednek, hogy a piaci viszonylatokhoz képest az árak mindig elfogadhatóak legyenek és mindvégig meglegyen a bizalom a partnerek irányába. Folyamatos képzésekkel biztosítják, hogy a Generali munkatársai olyan szintű szakemberek legyenek, melyek megfelelnek ennek a komoly elvárásnak. Az üzletpolitikának köszönhető a 1,2 millió szerződő partner 1,6 millió szerződése melyet a Generali kezel.

Generali kötelező:

Oldalunkon megtalálja az összes biztosító Kgfb. ajánlatát a kötelező biztosítás kalkulátor segítségével.
A kötelező biztosítás nyújt segítséget abban az esetben amikor a kárt mi okozzuk. Minden gépjármű tulajdonos és üzembentartó számára kötelező. A Generali igyekszik a kötelezőt egy kicsit kellemsebbé tenni a számtalan kedvezménnyel. A kármentességi kedvezménnyel akár 30% díjat is megspórolhat. Ám érdemes a további lehetőségek között is szétnézni:
- gyermekkedvezmény
- online kedvezmény
- hűség-bonusz
- Generali casco együtt biztosítás kedvezmény
- multipartner kedvezmény
- mozgáskorlátozott kedvezmény
- díjfizetési ütem szerinti kedvezmény
- extra kedvezmény, ha rendelkezik a kötelező biztosítás mellett Generali lakásbiztosítással, kockázati élet-, balesetbiztosítással, nyugdíjpénztári tagsággal.

Generali casco biztosítás

Casco biztosítás kalkulátor segítségével tekintse meg az összes biztosító ajánlatát itt!

A Generali casco kockázatviselése kiterjed egész Európára. Az Euro casco segítségével Ön saját maga döntheti el, hogy milyen kockázati körökben szeretné biztosítani az autóját.
- Generali euro casco optimál biztosítás fedezetet nyújt törésre, lopáskárra, elemi kárra, üvegtörésre. A casco biztosítást a gépjármű 10 éves koráig lehet kötni.
- Generali euro casco standard biztosítás fedezetet nyújt törésre, elemi kárra, üvegtörésre. A casco biztosítást a gépjármű 12 éves koráig lehet kötni.
- Generali euro casco minimal biztosítás fedezetet nyújt elemi kárra és üvegtörésre. A gépjármű 12 éves koráig lehet kötni.
Mindhárom módozatnál az ügyfeleknek lehetőségük van az önrész megválasztására. Ezzel a lehetőséggel az ügyfelek saját igényeinek megfelelően tudják alakítani a casco biztosítási szerződésüket.
- casco biztosítási szerződése egész Európára kiterjed
- üvegtörés esetén önrész mentességet is választhat

A Generali casco biztosítást megkötésében nagy segítség, hogy már interneten is szerződhet. További lehetőség a határozott idejű szerződéseknél, hogy akár egy évnél rövidebb időre is megkötheti casco biztosítás szerződését. A kiegészítő biztosítások segítségével teheti teljessé a biztosítását.
A Generali nem csak a kötelezőnél, hanem a casco biztosításoknál is díjazza a kármentességet.

Oldalunkon éjjel-nappal megkötheti Generali casco biztosítás szerződését a casco biztosíts kalkulátor segítségével!